Back

A Visegrádi Csoport megalapításának 30. évfordulója

14.02.2021

A Visegrádi Csoport február 15-én ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját. A kerek évforduló alkalmából a Lengyel Köztársaság Nagykövetsége két plakátkiállítást is rendez.

Az egyik kiállítás a lengyel Külügyminisztérium által a Visegrádi Csoport országai – Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország képzőművészei számára meghirdetett plakátpályázat nyertes műveit mutatja be. Az alkotók feladata a Visegrádi Csoport 30 éves együttműködésének bemutatása volt. A másik kiállítást a Nemzetközi Visegrádi Alap készítette elő és a Visegrádi Csoport megalakulásával és tevékenységével kapcsolatos legfontosabb eseményeket mutatja be.

Mindkét kiállítás megtekinthető lesz  Magyarországon különböző helyeken, többek között a budapesti Lengyel Intézetben és a visegrádi Királyi Pálotában, ahol 30 évvel ezelőtt Lengyelország és Csehoszlovákia államfői, valamint Magyarország miniszterelnöke írták alá a Visegrádi Nyilatkozatot.

A kiállítások tökéletesen illeszkednek a visegrádi csoport naptárába is. Jelenleg, amikor a szervezet alapításának jubileumát ünnepeljük, Lengyelország vezeti a csoportot. Az elnökséget 2021 júliusában veszi át a magyar kormány.

Képek (1)

{"register":{"columns":[]}}