Back

Tények és adatok a lengyel gazdaságról

260 milliárd złotys adósságot okoz a járvány idén

2020. szeptember 9.

 

Lengyelország koronavírus-járvány okozta adóssága idén előre láthatóan 260 milliárd złotyra nő, nyilatkozta Piotr Patkowski pénzügyminszter-helyettes a Rzeczpospolita című napilapnak. „Ez nagy költségvetési hiány, de nem jelent veszélyt az államháztartásra nézve” – mondta. 109 milliárd złoty az idei átdolgozott költségvetés hiánya, 112 milliárd złoty értékben bocsátott ki kötvényt az Állami Fejlesztési Bank (BGK) a járvány okozta károk enyhítésére és a válság elleni védőpajzs mintegy 100 milliárd złotyba kerül, amit az állami Lengyel Befektetési Alap (PFR) nyújt, ám ennek egy részét a felhasználók vissza kell, hogy fizessék – összegezte az adósság elemeit Patkowski.  

 

 

Kis mértékben nőtt a munkanélküliség

2020. szeptember 9.

 

A munkanélküliek aránya júniusban és júliusban is 6,1 százalék volt, és előre láthatólag ugyanezen a szinten maradt augusztusban is, azonban szeptemberben kis mértékű növekedésre lehet számítani – közölte a PAP hírügynökséggel Marlena Maląg, munka-, családügyi és szociálpolitikai miniszter, aki szerint az év végén a munkanélküliek aránya 7,1 és 8,0 százalék között lehet majd.

 

 

Jövőre 4 százalékos növekedés lehet?

2020. szeptember 8.

 

Lengyelország vezetése arra számít, hogy a gazdaság a harmadik és a negyedik negyedévben megélénkül, a koronavírus-járvány második hulláma által okozott nehézségek ellenére, és magához térve akár 4 százalékos növekedést is elérhet majd 2021-ben – nyilatkozta Jadwiga Emilewicz miniszterelnök-helyettes, fejlesztési miniszter a Polsat News hírcsatornának.

 

 

A bankszektor vesztesége várhatóan 1 milliárd euró lesz idén

2020. szeptember 7.

 

A Lengyel Bankszövetség (ZBP) tanulmánya szerint a bankszektor idei nettó vesztesége óvatos becslés alapján 4,56 milliárd złoty, azaz mintegy 1,02 milliárd euró lesz – közölte a Poland in English hírportál. Pesszimista forgatókönyv szerint azonban a pénzügyi ágazat vesztesége akár a 2,2 milliárd eurót is elérheti 2020-ban.   

 

 

 

 

Kościński: a magánfogyasztás szerepe döntő lesz

2020. szeptember 3.

 

A kormány arra számít, hogy a magánfogyasztás, az állami beruházás és az export lesz a következő két évben a gazdasági növekedés motorja – idézte Tadeusz Kościński pénzügyminiszter kijelentését a The Warsaw Voice multimédia platform. A miniszter egy konferencián hangsúlyozta a magánfogyasztás gazdaságélénkítő szerepét, különös tekintettel arra, hogy a koronavírus-járvány következtében az ellátási és beszállítói láncok megszakadnak.

 

 

Ismét esett a PMI index

2020. szeptember 1.

 

A lengyel feldolgozóipar helyzetét mutató PMI index a júliusi  52,8 pontról (ami két év óta a legnagyobb volt) augusztusban 50,6 pontra esett. Az IHS Markit londoni székhelyű globális kutató és gazdasági adatszolgáltató cég jelentése szerint –szemben az 52,9 pontos várakozással – enyhe visszaesés következett be az ágazat gyáraiban, és megtorpantak az igények a koronavírus-járvány második hulláma miatti, Európa-szerte megfigyelhető aggodalmak következtében. Változatlan szinten maradtak az új megrendelések, kis mértekben nőtt az export értékesítés, ám csökkentek  a készletek és a készárúk is – olvasható a jelentésben, amelyet a Trading Economics gazdasági adatszolgáltató honlapja ismertetett.

 

 

2,9 százalékos volt augusztusban az infláció

2020. szeptember 1.

 

A Központi Statisztikai Hivatal (GUS) közleménye szerint augusztusban 2,9 százalékos volt az éves infláció. Júliusban a fogyasztási cikkek árai 3,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. A PAP hírügynökség által megkérdezett közgazdászok előzetes várakozása 0,1 százalékponttal kevesebb volt – jeletette a Polskie Radio.

 

 

8,2 százalékkal zsugorodott a GDP a második negyedévben

2020. augusztus 31.

 

A második negyedévben a GDP 8,2 százalékkal visszaesett, közölte a Központi Statisztikai Hivatal (GUS) adatait ismertetve a PAP hírügynökség. A friss adatok az előzetes becslést igazolták. A beruházások volumene 10,9, a belföldi kereslet pedig 9,5 százalékkal esett vissza a második negyedévben. A GDP az év folyamán előre láthatóan 4,6 százalékkal marad el a múlt évitől. Tadeusz Kościński pénzügyminiszter szerint ez a várható visszaesés az Európai Unió 27 tagállama közül a legkisebb mértékű lesz.

 

 

 

12 százalékos lesz idén a deficit?

2020. augusztus 28.

 

A költségvetés hiánya idén előre láthatóan a GDP 12 százalékának megfelelő összegű lesz – közölte a PAP Market Insider, amelynek Piotr Patkowski pénzügyminiszter-helyettes nyilatkozott. A vállalatok likviditását elősegítő mentőprogram 100 milliárd złotyba kerül és további 12 milliárdot egyéb intézkedésekre fordít majd a kormány. A jövő évi hiánycél pedig GDP arányosan 6 százalék.

 

 

Változatlanok a kamatlábak

2020. augusztus 27.

 

A Monetáris Politikai Tanács (RPP) változatlanul hagyta a jegybanki alapkamatlábat, ami 0,10 százalék. A lombard kamat 0,50, a betéti kamat 0,00, a rediszkont  kamatláb 0,11 százalék és a diszkont kamatláb 0,12 százalék – áll a Lengyel Nemzeti Bank (NBP) közleményében.

{"register":{"columns":[]}}